Ha már többen vagyunk…

… csoport lesz belőle. Az egyén működése is végtelenül izgalmas, de ha több egyén kapcsolódik, abból szövődik maga az élet. Ez a szövedék a munkahelyen is működik, és bizonyos szempontból ez egy könnyített pálya, hiszen eleve el van döntve kinek mi a feladata, milyen a hivatalos viszony, és milyen követelményeknek kell megfelelni. Ami ebbe dinamikát visz, az az, hogy mindezt hogyan oldjuk meg, mi emberek, akik együtt dolgozunk. Ennek is vannak törvényszerűségei.

Az első ilyen, hogy a csoportfejlődésnek vannak fázisai. Egy rakás ember, akiket összetereltek egy feladat megoldására, az még csak egy rakás ember, de nem csoport. Ahhoz, hogy működő csoport legyen belőle, bizonyos fázisokon át kell esni. (Ezeket írta le Tuckman: http://qbc.webcreators.hu/en/node/896)

Az elején, az alakulás során még minden bizonytalan: mi is pontosan a feladat, mik a működési szabályok, ki mivel foglalkozik pontosan? Ezek még mind formálódóban vannak – ha van a csoportnak kinevezett vezetője, segíthet azzal, hogy meggyorsítja a keretek tisztázását.

A második szakasz, a viharzás során alakulnak ki az erőviszonyok. Ez persze nem megy konfliktusok nélkül, hiszen a tagok összemérik egymással az erejüket, szakmai kompetenciájukat, stb. A végére az is kiderül, hogy a csoport a kinevezett vezető mellett kit fogad el informális vezetőnek – ő az, akinek adnak a szavára. Egy tudatos vezető abban tud segíteni, hogy nem vár amíg a konfliktusok kiforrják magukat, hanem a feszültség elébe megy, és segít letárgyalni az ellentéteket.

A harmadik szakasz, a normázás során a csoport finomítja és pontosítja a saját működési szabályait. A résztvevők mind elfogadják és magukénak érzik ezeket a szabályokat. Ezáltal kialakul a csoportérzet is, és szorosabbra fűződnek az emberi kapcsolatok. A vezetői rásegítéssel ez a fázis is rövidíthető.

A negyedik szakaszban, a működés szakaszában a csoport már tényleg csoport, és a feladatmegoldásra koncentrál, hiszen minden mást már letisztáztak, és ez nem viszi el a figyelmet. A vezető célja az, hogy minél hamarabb eljuttassa idáig az összeterelt egyéneket, hiszen az igazán hatékony munka csak itt kezdődhet el.

Ha a csoport összetétele változik, például új tagok jönnek, akkor a csoport újra a viharzás szakaszába lép. Tulajdonképpen minden új tag érkezésével egy új csoport formálódik, hiába marad a név ugyanaz. Az újraformálódás folyamatait csoporttagként és csoportvezetőként is érdemes figyelemmel követni, hiszen egy-egy ember nagyot fordíthat a működésen jó és rossz irányba is.

Van még sok egyéb csoportjelenség is, és ami végső soron ezekből kialakul, az a csoportban működő kultúra. A kultúra az, ahogyan általában viselkedünk egymással a csoporton belül. Ezen azt a viselkedést értem, ami kimondva vagy hallgatólagosan elfogadottnak számít. Azt meg már józan ésszel is el lehet dönteni, hogy mik azok a viselkedések, amik előre vivők, és mik azok, amik nem.

Itt annyit olvashatsz a csoportműködésről, hogy ihaj: http://www.tankonyvtar.hu/en/tartalom/tamop425/2011_0001_543_07_A_szervezeti_magatartas_alapjai/ch07.html

Ha már többen vagyunk…

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.