Miért vagy itt? – ars poetica

Azt nem tudom, hogy te miért vagy itt. Keresel valamit, feltehetőleg. Elmesélem, hogy én hogy találtam meg – és azóta sem eresztem.

A történet 1,5 éves korom körül kezdődött, amikor megtanultam beszélni. Egész mondatokkal kezdtem (Szép a lámpa. Megy a busz.) Egyfolytában kapcsolódtam. Magyaráztam kifelé a babakocsiból az utcán, a boltban, a metrón, mindenhol. Erre persze én magam még nem emlékszem, de a kapcsolódás motívuma a továbbiakban is kiemelten fontos maradt.

A – szerencsére – magától értetődő családi kapcsolódásokon túl sok olyan tanárom volt, akiknek hálás lehetek. Az első mérföldkő jellegű emlékem az elsős tanító nénimről szól, Oli néniről. Határtalanul kedves idős hölgy volt, mindenkivel kedvesen beszélt, és minden nagyszünetben zongorázott nekünk. Együtt énekelt az egész osztály. Szeretve voltunk, aminek a melegsége máig elkísér.

A következő mérföldkő zaklatott kamaszkorom idejéből az osztályfőnököm, Simon. Valamiért ő sosem akarta „megmondani”, helyette a maga nyugodt módján végighallgatta a nyűgeinket, és felnőtt módjára kezelt minket. Egyenrangúként. Volt móka, közös foci, nagy kirándulások, de volt mellé szabály és következmény is, ha nem tartottuk be. A dologban a vicc az volt, hogy e mellett ő volt a matektanár, és ennél a tárgynál már csak a fényévek voltak tőlem (és még jó párunktól) távolabb. Ennek ellenére sokunk kamaszkorában ő volt a felnőttségbe vetett hitünk egyetlen reménye. És voltak még mellette sokan mások, akik messze többet adtak a tárgyi tudásnál. Sokunknak fordította irányba az életét a tőlük érkező bizalom és szeretetteljesség. (Köszönöm nektek Karolin, Bedő, Virág, Niki, Pagyu, Savanyú, Zsuzsa néni…)

 Mire 18 éves lettem, megértettem azt, hogy mindegy, miről beszél az aki tanít, a lényeg úgyis az, hogy ki ő valójában, és hogyan van kapcsolatban másokkal és az élettel. (Ezt persze akkor még nem tudtam ilyen szépen megfogalmazni.)

Így lettem nyelvtanár és kezdtem el képezni magam az interaktívabb oktatási módszerek terén. A nyelvtanítás során a hétköznapi témák szókincsével együtt előkerültek a mindennapok ügyes-bajos dolgai is. Ez indított el a természetgyógyászat irányába – amiből azt értettem meg, hogy végső soron minden fejben dől el, és a valódi változásokhoz a gondolkodásunk megváltoztatása az egyetlen út.

Így találtam vissza a trénerséghez, annak is az emberi dolgokkal foglalkozó oldalához – mondván, hogy ha már ott vagyok és tanítok, akkor miért ne beszélhetnék arról, ami a lényeg?

Hogy mi a lényeg?

Az életünk minősége – és ez (természetesen egy bizonyos létbiztonsági szint felett) teljes mértékben a kapcsolataink minőségétől függ. A kapcsolatok mindent behálóznak, és nem mindegy, hogy ez a háló fojtogat vagy megtart.

Trénerként leginkább az inspirál, amikor a csoport tagjai megértik, hogy az őket körülvevő háló minősége tőlük függ – és tudnak tenni érte a magánéletükben és a munkahelyi környezetben egyaránt. Ilyenkor szinte látom, ahogy az életük kicsit más irányt vesz – és hálás vagyok, hogy tanúja lehetek, mert ez engem is motivál abban, hogy tovább kutassam azokat a módszereket, amik ezt lehetővé teszik.

Te miért vagy itt? – ars poetica
Cimke:         

Egy gondolat a “Te miért vagy itt? – ars poetica” -hoz

  • 2017-04-25 at 07:42
    Permalink

    Üdvözlet! Ez egy hozzászólás.
    A hozzászólások moderálásához, szerkesztéséhez és törléséhez látogassunk el a honlapunk vezérlőpultjának
    Hozzászólások menüpontjához.
    A hozzászólok avatarját a Gravatar biztosítja.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.